Google Fordító
TOP termékek
Események

PaleoTime (Netherland)
2020.03.14.

Mineral & Gem (France)
2020.06.25-28.

MOM Sport (Budapest, Hungary)
2020.10.03-04.

Lurdy-Ház (Budapest, Hungary)
2020.12.11-13.

Termékajánló
Hírlevél
Fizetési megoldás
Blog
2017.04.24 10:21

Smaragd gyűjtés Habachtalban

Smaragd gyűjtés Habachtalban

2016-ban jött az ötlet, hogy jólenne elmenni Habachtalba smaragdot gyűjteni. Elkezdtem körbekérdezni az ismerősőket, kik jönnének el egy néhány napos gyűjtőútra. Mivel a sok utazás miatt, a néhány nap valójában öt napot jelent csak, nagyon kevesen tudtak elszabadulni a munkahelyükről. Azért hárman mégis csak ráértünk augusztus elején.

Azért augusztus mert eddigre reméltük, hogy a hó leolvad a lelőhelyről. A netről mindenféle infókat probáltunk gyűjteni. A smaragdos fotókon látszott, hogy legalább 3 féle kőzetben van smaragd. Mosva viszont csak igen aprókat találnak.

A felszerelés összerakásánál a kőzettörésre is nagy hangsúlyt fektettünk. 2 kg-os kalapács, 5 kg-os samu (nagy kalapács) vésők, feszítők. A mosást is ki akartuk próbálni, ezért rostát is vittünk kicsi és nagy lyukút.

Beszereztünk sok irodalmat, térképet. Majd elindultunk. Az autóút nagy részét éjjel tettük meg. Reggel az autópálya mellett egy különös helyre épült házat vettünk észre.

Ezt láttuk:

 

Útban habachtal felé

 

Egyből eszembejutott egy ingatlan hirdetés: közel az autópályához, mégis csendes környezetben, szép kilátással, ház eladó.

Csak a téli közlekedés lehet nehézkes. Az autópálya másik oldalán is volt mit nézni. Ott egy vár "állott", félig felújítás alatt.

Vár habachtal felé

Különös látvány volt ahogy a vár melletti hegyen felszállt a hajnali köd.

 

Vár és a felhők

Útközben még egy-két fotót készítettünk a hegyekről, amik mellett elrobogtunk.

Látvány az autóból

 

Ez már Habachtal település közelében készült.

Tájkép

 

Úgy indultunk, hogy a reggeli első smaragdbuszt (7:45) elérjük. Erre a buszra napokkal elötte le kell foglalni a helyet. Egy órával az indulás elött már Habachalban voltunk a parkolóban.

A falu körforgalmához érve, két méter körüli zöld üvegből készült smaragd kristály jelzi, hogy jó helyen járunk. A turisták részére kialakított parkoló a völgy bejáratánál a fizetőparkoló, de nem túl magas a parkolási díj. Míg vártuk a buszt, nézegettük a kiirásokat.

Az első ijesztő kiirás: Az ásványokat, kristályokat hagyd a helyükön, ne szedd össze. Ezután kicsit elbizonytalanodtunk, és a szerszámokat álcáztuk.

Gyengébbeknek egy kristály felé nyúló kéz pirossal áthúzva.  Persze nem zöld a kristály, tehát smaragdra valószínűleg nem vonatkozik.

A busz is lassan megérkezett. Egy mikrobusz volt, aminek a csomagtartójának több mint a felét a mi felszerelésünk töltötte ki. Aggódva néztük, hogy fog a többi ember beférni, de végül mindenkinek jutott hely.

A busz körübelül 8-9 km-es utat tesz meg hegynek felfele a völgyben. Nagyon szép úton halad, gyalogosan is szép lehet. Jól kialakított turistaút vezet felfelé, pihenő és mormotaleső helyekkel. Csak kevesebb cuccal érdemes nekivágni.

A busz ablakából löttünk pár fotót de leginkább csak lestük a hegyek méreteit. Sok helyen vízesések voltak az út mentén.

 

vizesés

 

Majd megérkeztünk az AlpenRose turistaházhoz. A fotón a turistaház és a kisbusz látható, ami felhozott minket. Na meg a sziklához támasztott csomagjaink.

turistaház

A mai napra felesleges holmikat betettük a szobánkba.

A térképünk szerint két út vezet fel a smaragd bányákhoz. Az egyik egy vékony fekete szaggatott vonallal jelzett út, a völgy mentén egyenesen a bányákig vezet. A másik egy turistaút, folyamatos vonallal jelölve, hosszasan kacskaringózik a hegyoldalon felfelé. Ránézésre is több km-el hosszabb a szaggatott vonalnál.

A terv az volt, hogy felmegyünk a smaragdbányákig a völgyön, és útközben minden érdemleges gyanús követ szétverünk. Az út elejére bevállaltam az 5 kg-os samut és a csúcs sörök cipelését is. Mondván ha elfáradok, akkor majd más viszi tovább a nehéz szerszámokat.

A turistaháznál is szép kilátás tárult elénk.

 

turista ház

Közvetlenül a turistaház melletti kisebb patak völgye tartalmazza a smaragdokat. Már a ház közelében is a patakba beépített smaragdmosó rosták láthatóak. Itt annyira át van már mosva a törmelék, hogy csak hatalmas szerencsével lehet pici smaragdokat találni. Ezért megindultunk felfelé.  

Visszanézve a szemben lévő hegyről vékonynak tűnő vízesések zubognak a mélybe. 

vízesések

A csapatunkban, fanatikus ásványgyűjtő csak én voltam.  A másik két túratársam főként kalandból tartott velem. Ezért ők főként a tájat és a növényvilágot fotózták.

vizesések 

ezt is láttuk:

Tájkép

Közben emeletes turista házunk is egyre kisebbnek tűnik a völgyben.

alpenrose

A turatársaimat kezdte aggasztani, hogy amerre mi megyünk, nem jön senki rajtunk kívül.  Gyakran fotóztuk a Habach völgy túloldalán lévő hegyeket.

Tájkép

Közben azon tanakodtak, hogy biztosan jófele megyünk-e? A mai közös utunk során ez volt az utolsó kép, amit rólam készítettek. Ezután lemaradtak, és csak a smaragd bányáknál találkoztunk újra.  

 

Patak völgyben

Ezért a túránk története is két szálon fut mostantól.

Mivel én nem sok fotót készítettem, kezdjük az én történetemmel. 

A többiek nagyon lassan jöttek, ezért én előre mentem a felszerelésekkel együtt a smaragdbányák irányába. Időnként megálltam pihenni, illetve a többieket bevárni. Persze hiába. Ilyenkor készítettem egy-két fotót.

visszatekintés

A terep egyre nehezebbé vált.  Majd egyszer csak egy vízesés alá érkeztem.

 

vízesés alatt

 

A gond itt az volt, hogy a vízesés mindkét oldala meredek volt. Es az ösvény is egyre nehezebben nyomonkövethető.

 

viízesés alatt

Végül úgy dönzöttem, hogy ezen az oldalán tudok tovább jutni.

 út a vizesés mellett

Ekkor már nagyon zavart az 5 kg-os kalapács, és a sok cucc amit cipeltem. A vízesés után nem sokkal újabb vízesések következtek.

 

újjabb vízesés

 

Ezek mellett még meredekebbé vált a sziklafal. A vizesés melletti növényzet csurom vízes, így ha azokba kapaszkodom, én is csurom vízessé válok. De nincs más megoldás. A víz fentről jön, és nekem is arra kell haladnom. Amúgy sem tudnék visszamászni.

dupla vizesés

Egy dupla vízesés között nagy bajba kerültem: annyira meredek lett a sziklafal, hogy a sok cuccal együtt nem bírtam, mertem megmászni a falat. Ezért inkább átkeltem a patak túlsó oldalára. Ami szintén nem egyszerű dolog, mert a víz olyan gyors folyású és széles, hogy száraz bakkancsal nem lehetett átkelni rajta. Ezért mezitláb próbáltam átjutni a kb: + 3-4 C fokos patakon. Sikerült. Innen még lőttem egy fotót visszanézve a megtett út felé.

visszatekintés

 

Ám ezen az oldalon, egy áttetsző kis zöld smaragdkristály csillant meg a földön. kb: 1 méterre tőle, egy elhagyott rozsdás smaragdmosó rosta is volt. Gondoltam ez egy égi jel, hogy itt kell mosni. A rozsdás rostára raktam a törmeléket, és a patakban átmostam. Ezt vagy fél órán át csináltam, de nem találtam több smaragdot. Hát akkor tovább kell menni. De hogyan?

Itt már nincs semmilyen ösvény. Dús, nagy levelű növényzetbe kapaszkodva, csurom vízesen lehetett csak megkerülni a vízesést.

Ezután viszont váratlan látvány tárult elém. Emberek a völgyben. Hát ezek biztosan nem ott jöttek, ahol én. És mindegyik smaragdot mos. Különböző technikákkal: van aki gumicsövekkel vezeti a vizet arra a területre, amit át akar mosni. Más a nagy sziklák alatt kaparja ki a törmeléket, és viszi a patakhoz átmosni. De az én barátaim, és a smaragdbányák még sehol. Ezért tovább mentem felfelé. Innentől kezdve a smaragdbányákig vagy 40-50 gyűjtőt láttam, mire a Sanyik ismét találkoztak. A másik két Sanyi másfele ment, lássuk ők merre jártak:

 

Tájkép

 

Ők visszafordultak, és megkeresték a turista utat. Gyalogosan, jól járható úton folyamatosan felfelé haladtak. Gyakran visszanézve fotózták a szemközti hegyeket.

hegyek

 

És mivel az egyik Sanyi dísznövénykertész, ezért a virágokat is sokat fotózott.

virág

Hol a virágokat, hol a tájat csodálták.

Tájkép

 

Egyre feljebb és feljebb haladtak. Majd egyszer csak a turista út beleérkezett a smaragdos völgybe. Itt már bárhol lehet smaragd. A növény világ is igen sokféle ezen a részen. 

A felül látható hatalmas omladékhegy sokféle ásványt tartalmazhat. Pl: kvarc (hegyikristály, füstkvarc is) 0.2-1 cm-es piritkockák, zöld szerpentin, zöldes talk, zöld aktinolit, nem is olyan egyszerű a sok zöld ásvány között zöld smaragdot találni.

 

sziklák a völgyben

 

A völgyben a több tonnás kövek között néha hasonló méretű tömör kvarc sziklák is voltak.  A hegyoldalban minden kis talajjal borított részen 20-30 méteres fenyők nőttek. 

 

fenyők 

Igen, itt már 1900 méter körüli magasságban járhattak.

 csodás táj

A táj és a kilátás itt is csodás. A patak még mindig igen bővízű.

kék virák

És még mindig sokféle virág látható.

lila virág

De nem csak virágok képviselik a hegy élővilágát. A sziklaomladékon felmászva a P. Sanyi épp fogást keresett a felkapaszkodáshoz, amikor a másik Sanyi megszólalt: vigyázz egy vipera a kezednél, és fúj is. Na ilyenkor gyorsan lepereg az ember eddigi élete. Mert ha elengedi a sziklát, akkor lezuhanhat. Ha nem engedi el a sziklát, akkor a vipera marja meg.

vipera 

Szerencsére egyik verzió sem történt meg. De ez a pár másodperc biztos hogy egy életre szóló élmény marad. A napon sütkérező alpesi viperáról még készült egy két fotó, majd továbbmentek.

napozó vipera

 

Ezután inkább a tájat

 

hegyvidék

 

És a növényeket fotózták.

 

Virágok

 

Számos virág nyílt a hegyen augusztusban.

 

Rózsaszín virág

 

Kis fehér virágok.

 

fehér virág

 

Kövirózsák

 

kövirózsa

 

Majd megérkeztek arra a helyre, ahol a legtöbben gyűjtöttek. A fényképen látható hegyoldalban 10-15 ember gyűjtöget. Csak nehéz észrevenni őket a több méteres sziklák között. Könnyítésképpen a napsütés ellen három ember védekezik a sátor alá bújva.

 

 

Sátor

 

Itt még pár méter vastag jég is látható volt olvadozó minigleccser formájában.

 

gleccser 

Jégkapú az olvadó gleccser alatt.

 

olvadó gleccser

Ezt láttuk.

Webáruház készítés